Fülszöveg
1904. június 15-én megszületik Apollónia, az ausztriai Asperg gróf és egy szolgálólány kapcsolatából, három olyan anyajeggyel a vállán, ami csak a kiváltságosoknak adatik meg. Hogyan lesz Apollóniából már tizenötévesen milliomos, egy évvel később skót márkiné? Kiért dobog a szíve egy életen át? Mire képes ez a hihetetlenül erős nő azért, hogy megvédje a gyerekeit és a vagyonát, hogy összetartsa a családot?
Az Asperg család 3. részében megismerjük végre a dinasztia alapítót és nem mindennapi életét.
Kép forrása:Pinterest
Amikor kezembe vettem Sky S.T Apollónia című kötetét még nem sejtettem mire számíthatok.. Be kell valljam 3 nap alatt sikerült is kiolvasnom, bár ha rajtam múlik egy nap is elég lett volna, de elszólítottak sajnos más teendőim is közben. Hát elég izgalmas és szövevényes a történet. Hősnő születésétől megyünk végig az időben egészen 50 éves koráig. Már a születése is, hogy is fogalmazzak, misztikus. Vadhajtásként jött a világra egy gróf és egy szolgálólány kapcsolatából, és amire senki nem számított hármas anyajeggyel a vállán, amit csak a kíváltságosok örökölhetnek. Ez egy olyan nagy teher, amit élete végéig hordania kell.Mégpedig az erő amit ezeknek a vállaknak el kell bírniuk a sors súlyos tömege alatt. Már a gyermekkora sem egyszerű és korán meg kell tanulnia, hogy bizony nem minden az aminek látszik és nem mindenki megbízható, akiről azt gondolnánk. Kénytelen megtapasztalni a mély szegénységet, de helytáll és feltalálja magát ez által rengeteget fejlődik, igazi kis túlélő és közben figyel és tanul.Barátokra lel ahonnan nem számított rá, majd rájön azok sem igazán azok akikre számított. Soul Jurij és Vloda segítik az útját, míg végül elválnak útjaik.Élete során 3 férjet is "elfogyaszt" de az igaz szerelem talán csak egyszer érintette meg igazán, és persze abban nem tudott kiteljesedni.6 gyermekkel áldja meg a sors és azt is megtudhatjuk róla, hogy "igazi boszorkány" persze átvitt értelemben mert A gyógynővényekhez nagyon is ért. Veszélyes élet és halál fölött dönteni mellesleg! Vérében van az üzlet, a jó befektetések. Egy szegény ágrólszakadt kislányból majdhogynem” maffia vezérré” persze átvitt értelemben növi ki magát. Anya, gyógyító, modern kori Robin Hood ha kell, isteni szerető, szuper konyhatündér, és egy vérbeli üzletasszony, igazi vezetőnek született. A könyv letehetetlen. Mindenképp olvassátok el!!
A történet nyitva marad folytatás várható!
Szeretettel Timi




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.